Független sajtó – Szamizdat könyvkiadás

A Szovjetunióban és a keleti blokk országaiban bármiféle sokszorosított szöveg előállításához és terjesztéséhez a cenzúrahatóság engedélye volt szükséges. Az ennek hiányában készülő kiadványok – szórólaptól a vaskos könyvekig – szamizdatnak, illegális sajtóterméknek minősültek és mind előállítóik, mind terjesztőik megfelelő törvényi paragrafusok alapján büntethetők voltak. Maga a kifejezés Nyikolaj Glazkov orosz költő által a Szovjetunióban az 1940-es években alkotott, ironikus felütésű orosz mozaikszó, előtagja az ‘ön-‘, ‘maga’, ‘egyedül’ jelentésű szam, utótagjai az izdatyelsztvo (könyvkiadó) rövidüléséből eredve vált nemzetközi szóvá

Az első magyar szamizdatok

A szovjet befolyás alá került keleti blokk országaiban 1945 után késve indult a mozgalom. Magyarországon először 1976-tól kezdve jelentek meg nagyobb számban szamizdat kiadványok. Eleinte az írógéppel sokszorosított szövegek az emigráns sajtóból átvett újságcikkek, vitairatok voltak, majd e hetvenes évek végén színre lépő demokratikus ellenzék tagjai, szimpatizánsai pedig már névvel vállalták írásaikat, nyilatkozataikat, a gépiratokat pedig fokozatosan stencilezéssel vagy később valódi nyomdagépeken előállított kiadványok váltották fel.

Az 1980-as évek közepétől hígult fel annyira a Kádár rendszer, hogy a szamizdatosok általában megúszták rendőrségi zaklatással, a kiadványok elkobzásával.

Jellemző, hogy a rendszerváltás után közel harminc évvel Magyarországon független sajtó olyan mértékben ellehetetlenült az Orbán-rezsim intézkedései miatt, hogy a Hír TV szükségesnek találta egy Szamizdat című politikai műsor indítását.

Volt-e Szamizdat Kárpátalján?

A rendszerváltás óta szamizdat folyóiratként emlegetik a kárpátaljai Együtt c. egyetemi gépírásos diáklapot, amelynek a 60-as években jelent meg néhány száma. Formailag akár tekinthető is annak, lévén a cenzúrahatóság engedélye nélkül jelent meg: ám az Ungvári Állami Egyetem vezetése engedélyezte megjelentetését és terjesztését. Vigyázat: Állami Egyetem. Tehát egy magas szintű állami intézmény legfelsőbb vezetői hozzájárultak a gépírásos diáklap előállításához, diákok körében való terjesztéséhez. Ez értelmileg mindenképpen megkérdőjelezi számos így fogalmazó cikk állítását: “…Együtt címmel szamizdat folyóiratot szerkesztettek annak betiltásáig” – nos, ha a betiltás után is kiadták volna, azt már lehetne szamizdatnak nevezni – de nem adták ki. A vállalkozás heroikus jellegéből ez nem von le semmit

Kárpátalján tehát magyar szamizdat sajtó nem működött, a független lap- és könyvkiadás az 1980-as/90-es évek fordulóján mégis létrejöhetett, ám ezek mögött a kezdeményezések mögött magyarországi kiadói háttér állt, így a Kárpátalja-szerte terjesztett kiadványok inkább külföldi sajtótermének számítottak, nem szamizdatnak még az esetben is, ha a nyomdáztatás már Ungváron történt.

Bár nem akartam kiprovokálni, a Facebookon mégis erős indulatokat váltott ki a Vipera Nyúzba írt bejegyzésem Gyurcsány Ferencről. Főleg egy kárpátaljáról elszármazott idősebb úr szívóskodott sokat afféle Gyurcsány-fan módjára, úgy téve, mintha nem értené meg, milyen paradoxonra utaltam azzal, hogy ha  – szerintem – a demokratikus ellenzék pártjai elhatárolódnak Gyurcsánytól és nélküle próbálnak a kormányváltásra felkészülni, akkor szembesülniük kell azzal, hogy köreikben egyetlen olyan személyiség sem található, aki képes lenne Orbán Viktort legyőzni, ha viszont összefognak vele, akkor azzal kell szembesülniük, hogy Gyurcsány a legnagyobb akadálya a szavazok optimalizálásának.

Az első szembesülés roppant kínos, hiszen nem lehet könnyű belátni mondjuk a szocialista pártban, hogy egyetlenegy olyan karizmatikus politikust sem tudnak felmutatni Gyurcsány távozása óta, aki felkészültségben, szónoki készségekben, személyisége színességében, meggyőző erejében akár csak megközelítené a bukott miniszterelnököt. A párt utóbbi három elnöke legalábbis a legkisebb jelét sem mutatta kiemelkedő képességeknek. És nincs ez másként a kisebb pártoknál sem, hiába mondanak olykor vezető embereik okosakat vagy meredekeket, alapvetően mégis szürke figurák, akiknek a politikusi kalibere sokkal kisebb annál, semhogy országos vezetőnek bárki el tudná őket képzelni. Ezt ők maguk és párttársaik, szűkebb-szélesebb körű támogatóik akár belátják, akár nem, két választás már megmutatta, és félő, a harmadik is meg fogja, hogy esélytelenek bármiféle győzelemre, alkalmatlanok arra, hogy az egyre inkább magát bebetonozó Orbán-rezsim falán repedést üssenek.

A hozzászólók száma nem volt túl magas, de akik beszálltak, nem elégedtek meg egyetlen replikával. Volt aki a zsidózásig is eljutott, őt ezért, másvalakit a személyeskedés miatt kellett a disputából kizárnom. Mindeközben azt is érzékeltem, hogy az érveken alapuló vitára manapság még kevesebb lehetőség adódik, mint akkor, amikor napi gyakorisággal tettem közzé politikai, közéleti jegyzeteket valamelyik blogomban. Continue reading “A böszmeség diszkrét bája | Vipera Nyúz”