rendelés étteremben

Ha a romantikus eseményeket vesszük sorra egy párkapcsolatban, akkor a közösen eltöltött vacsora egy étteremben az a toplistán szerepel még a mai napig.

Nem újkeletű dolog, hogy szívünk választottját, vagy épp álmaink hölgyét elvisszük étteremben. Megvan a maga hangulata annak, hogy kettesben egy kellemes étteremben együtt vacsorázunk (vagy épp ebédelünk)

Kérdésként merülhet fel, hogy mit rendeljünk az étteremben partnerünknek, milyen egyéb etikett szabályok vonatkoznak az étteremben töltött időre.

Ma már hétköznapinak számít az étterembe járás, ezért nem feltétlenül kell kiöltözni hozzá, de nyilván azért melegítőnadrágban ne üljünk be.

A protokoll szerint nem illik több ételt rendelni magunknak, mint amennyit a partnerünk is rendel magának. Kényelmetlen, ha farkaséhesek vagyunk és nem lakunk jól azzal a mennyiséggel, de az is nagyon furán nézne ki, hogy partnerünk már réges-rég befejezte az evést, de mi még mindig eszünk és ő csak nézi, ahogy mi táplálkozunk.

Annak a kérdése, hogy mi legyen az étel, az elég szubjektív, mert mindenki mást szeret. Amit esetleg figyelembe vehetünk, hogy vannak nehezebben fogyasztható ételek, amelyeket esetleg ciki a másik előtt enni, főleg, ha még nem ismerjük egymást mélyebben. Például a halételeket nyilván nem lehet késsel-villával enni, hanem a kezünket is használni kell. Ha nem elég bizalmi a viszony, akkor nem biztos, hogy ez kényelmes lenne partnerünk előtt.

Ha hamarabb kapjuk meg az ételt, mint párunk, akkor is ildomos megvárni az evés megkezdésével, amíg ő is megkapja a saját adagját. Egyrészt, ha hamarabb kezdjük szintén fennáll annak a veszélye, hogy hamarabb is befejezzük, valamint nagyon rossz érzés lehet, ha mi eszünk párunk meg csak nézi és „csorog a nyála”, mert már olyan éhes. Continue reading “Mit rendeljünk étteremben a partnerünknek?”

Keresőoptimalizálás és más. SEO blog

keresőoptimalizálás seo
SEO – honlap-optimalizálás – PR

Általános, vegyes tematikájú új mindenes blogom a bdk . 16mb . com ingyenes domain és Tizenhat tonnát raksz cím alatt már másodszor szűnt meg 2018-ban. Így posztjait és statikus lapjait áthoztam a magas, 60+ MOZ DA értékkel rendelkező, saját webes hostinger tárhelyre telepített tartalommarketing.optimalizalas.url.ph alá. Ez a webhely ugyan eredetileg nem kifejezetten keresőmarketing és SEO célokat szolgált, de most már cikkei ekként vannak jelen. A blogról ezt írtam 2015-ben:

“Nem törekszik tematikus korlátok felállítására és betartására. Ez egy általános bloghely, komplex publikációs felület, amely azonban – nem titkoltan – a keresőoptimalizálás területén kifejtett áldásos tevékenységemet is segíti a PR-cikk elhelyezés lehetőségével. Éppen ezért a bloghely mellé statikus html-oldalakat is rendelek, ezek funkciója viszont már behatároltabb. Az első kis alrendszer például éppen az említett témát célozza.”

Backlink építés a public relations módszerével

Nem fogok itt elzárkózni, természetesen, ahogy fentebb is említettem, tematikus tartalmú pr-cikkek közlésétől sem. Ezek egy része saját weboldalaim támogatását célozza majd, más részükkel optimalizációs megbízásokat teljesítek. Mindezt azért, mert tudvalevőleg a Public relations cikkekben elhelyezett releváns hivatkozásokkal a linképítés egyik hatékony válfaja valósítható meg. E módon novelhető például egy webáruház organikus forgalma a találati SERP-ben.

Mielőtt a link building nagyüzemben elkezdődne és a weboldal optimalizálás teljes spektruma megnyílna, először akkor történjen hivatkozás az említett kis alrendszerre balla.biz domainom alatt:

Szöveg – tartalom – keresőmarketing

A jelen honlap tulajdonosaként azt tudom leszögezni, hogy a SEO-szakma nemcsak a kötöttségek betartását, hanem a szabadság gyakorlását is jelentheti. Google-szakemberként a körültekintő, egyedi ötletekkel is bőven operáló, kreatív weboptimalizálás és a saját linkbázisra épített, alaposan átgondolt stratégiai folyamatok és célratörő taktikai húzások levezénylésének híve (és talán tapasztalt szakértője is) vagyok.

A mindenes, komplex blog speciális témája: Google szempontú Keresőoptimalizálás – SEO. Optimalizált és releváns tartalmú PR-cikkek megjelentetése azonnal. Szöveges link elhelyezés Public relations cikkekben. Honlap optimalizálás és szemantikus tartalommarketing. Cél a Google erőresorolás.