Az UngParty Blogfő elkezdte közölni 20 évvel ezelőtti naplójegyzeteimet. A folyamat pontos késleltetéssel történik, vagyis 2017 januárjában az 1997 januári jegyzetek kerültek fel, februárban majd a húsz évvel korábbi februáriak. Az önreprodukció 2016 decemberében indult, ugyanis 1996 végén kezdtem újra rendszeres naplóírásba korábbi kamaszkori próbálkozásaim után. Ez még az internet előtti korszak volt – már számítógépen írtam, de világhálós megjelenésre még nem számítottam, szabályos blogolásba csak 2002-ben kezdtem.
Újraközlési akcióm egy szélesebb projekt része. Mivel a régi UngParty egy igen primitív fapados webrendszer volt, a Google nem igazán teszi lehetővé a benne való tartalomkeresést, így 2000 és 2005 között webmagazinként működő rendszer értékesebb részeit apránként átemelem az ungparty.net alá, s mivel ennek a rendszernek volt a része netnaplóm is UngParty Manzárd néven, így ezek a jegyzetek is átjönnek a sorozat viszont hiányos lenne a netkorszak előtti naplók nélkül, ezért találtam ki, hogy ezeket meg két évtizedes késleltetéssel publikálom. A bevezető oldalon erről ezt írom:
Mivel naplót 1996 végétől kezdtem írni (újra) rendszeresen, ennek egy-egy havi megrostált anyagát utólagosan kronologikus sorrendben később szintén feltettem a fapados Manzárdra, így a webkorszak előtt és alatt keletkezett naplójegyzetek közti vízválasztó lényegében meg is szűnt. A Manzárdon egységes, jól bejárható, nyílt végű naplófolyam állt össze.
Az első 10 év anyaga kompakt egészet alkotna, ha közben formailag többször át nem alakult volna és más-más alkönyvtárba nem költözött volna a naplóm
– ráadásul néha úgy, hogy más-más besorolást kapva más-más főoldal alá költöztettem az aktuális folyamot, emiatt 2004-5-től már alig lehet követni. Tetézi az átláthatatlanságot, hogy egyre inkább szerteágazott naplóírásom, lévén tényleges blogolásba kezdtem közösségi szájtokon: előbb a NolBlogon, majd a Blogtéren (ezek azóta megszűntek). A bejegyzések javát ugyan feltettem fapados Manzárdomra is, de naplóírásom kezdett szétfejlődni. Lett külön kekecblogom, Kárpátalja-blogom, személyes naplónoteszem, könyvesblogom, pirézblogom, írói oldalam, külön webmagazinom… A hangsúly eltolódott az eredeti Manzárdról, különösen attól kezdve, amikor a Blog.hu rendszerében indított webhely lett a napi frissítésű főblogom…
Az 1996-os decemberi naplóból:
Az ősz folyamán befejeztem Szembesülés c. hiány-regényemet, és a Belvárosi Könyvkiadó ki is akarja adni; de persze csak akkor, ha valamelyik alaptól nyernek rá pénzt. A Nemzeti Kulturális Alap mostani pályázati fordulójában bíztak, de egyelőre nem kaptam semmi biztató értesítést. Ha nem sikerült, jövőre újra próbálkoznak, ígérték. A regény, ha egyáltalán annak nevezhető, eléggé sajátos valami. Amennyire sürgetném a megjelenését, annyira késleltetném is: megjelenése után ugyanis hatalmas sértődések várhatók – főleg családon belül. Hiába alkalmaztam többszörös áttételt, hiába szól nagyjából az egész arról, hogy azt a regényt miért nem tudom megírni, még ez is indulatokat kavar majd. Nagy paradoxona életemnek, hogy épp legalapvetőbb emberi élményemet nem írhatom meg, mert tekintettel kell lennem bizonyos (túlzott) érzékenységekre. Így hát a zeuszi hatalommal szembeszegülő Agamemnon és a lojalitását túllihegő Egiszthosz konfliktusáról írok, illetve arról, hogy ez az ellentét hogyan képeződik le Oresztész pszichéjében, aki a három alakban feltűnő Elektra révén kényszerül szembesülésekre. A mitológiának némileg fittyet hányva Oresztész és Elektra nem testvérek, egyikük Egiszthosz, másikuk Agamemnon gyermeke, és szerelmük bontja ki mindazt, amit fentebb „legalapvetőbb emberi élményem”-nek neveztem.
Részlet a7 1997. januári bejegyzésekből:
A magamnak írás nem köznapi, hanem alkotói tevékenység. Vérbeli író egy idő után nem tud csak úgy írni. Műalkotást hoz létre, mihelyst betűket rak egymás mellé, bármi is legyen ennek eredménye. A hozzáállása, a maga és műve iránti igénye minőségileg különbözik a csak úgy íróétól. Ez a másfajta igény nyomja rá bélyegét arra a naplóra is, amelyet esetleg nem szán publikálásra, és ugyanez az igény teremt formát, stílust, írói egyéniséget. Csak magának írja naplóját – de mégis igyekszik jó mondatokat illeszteni egymás mögé, szemléletes észrevételeket tenni. Nem akar pongyolán fogalmazni, kerüli a szóismétléseket, belejavít a már leírtakba – azaz munkál benne a műgond. Aki megismerte a szó súlyát, az többé nem tudja ezt a nemes terhet letenni.
A jegyzetek automatikusan kilistázódnak a bevezető oldalra, akit érdekel, innen pásztázhat: Continue reading “Nagy múlt áll előttem”
