A szerviz honlapjának optimalizálása

laptop töltő - laptop szerviz - laptop akkumulátor
Első: akkumulátor töltőt a laptopszervizből

Minden weboldal optimalizáló tevékenység célja, hogy honlapoptimalizálással a Google keresőben az első helyre kerülés megvalósuljon. Az itt bemutatott SEO-projekt tartalommarketing jellegű, azaz fontos honlaptartalmak kerülnek előállításra olyan témákat illetően, mint laptop kijelző csere árlaptop töltő adapter választás – budapesti laptopszerviz – a témák egyben a favorizált kulcsszavak is. A keresőmarketing célból létrehozott és publikált tartalmak olyan weblapokon kerülnek elhelyezése, amelyek célja az erős és releváns linkek küldése a megbízó honlapjájára, jelen esetben a Laptopszerviz-re. Ennek során tudni érdemes azt, hogy a honlapoptimalizálás és a tartalmi alapú linképítés egy meglehetősen komplex folyamat, főleg, ha kiegészül a témában indított számos bloggal, amelyek több szakmai leírás közzétételével járulnak hozzá a projekt sikeréhez, vagyis ahhoz, hogy a notebook javító szakszerviz honlapjára minél nagyobb tematikus forgalom irányuljon.

A számítástechnikai szaküzlet weblapját a táskaszámítógép alkatrészek kulcsszavaival érdemes jó keresőtalálati pozícióhoz juttatni, hiszen ez hozhat nagy organikus forgalmat. Ugyanígy kell eljárni a  laptophardveres seo-projektum valamennyi felépített bázisoldalával.

Tartalomoptimalizálás laptopkijelzőre

Ha a célközönség a laptoptulajdonosok halmaza, célszerű a nekik szánt tartalmat kifejezetten az ő felhasználói hardvereszközükre optimalizálni, ugyanis a felhasználóknak címzett honlaptartalom értelmezése függhet attól, milyen a megjelenítő kijelző mérete, felbontása, minősége – pontosabban attól, hogy az adott platformon hogyan jelenik meg a célüzenet.

Rossz marketinges az, aki nem tudja, hogy mást bír el a nagy képernyős asztali számítógép, mást az ölben tartott laptopon, a zsebkönyv méretű tablet vagy a tenyérnyi netbook.  Ezen felül, ha a laptop monitorja hibás vagy nem megfelelően működik, meg kell javíttatni vagy inkább ki kell cseréltetni egy javítóműhelyben – ha már ennek éppen ez a profilja, és szolgáltatásai éppen akkumulátor töltők forgalmazására és kijelzőcserére irányul, hiszen ezért lenne a neve is az, hogy: Laptop hardver szerviz Budapest.

Ingyenes akkumulátor töltés

A helyben vásárolt laptop akkumulátort nemcsak ingyenesen teszik be notebook készülékébe a szerviz szakképzet munkatársai, hanem előzőleg fel is töltik. Az akkumulátortöltés a típusnak megfelelő legjobb gyári töltővel történik, a töltési idő helyben megvárható. A javítóműhely területén ingyenes WiFi-hálózat is áll az ügyfelek rendelkezésére, így amíg akkuját töltik, akár egy blogposztot is meg lehet arról írni, miként kerülhet a Google első helyére a budapesti Laptopszervíz műhely weboldala.


Számítástechnika + tartalomoptimalizilázás: A Laptopszerviz szolgáltatás honlapja gondos tartalomoptimalizálás és linktámogatás segítségével kerülhet a Google első helyére. Éppen ezért a SEO-marketing projektum 2017-ben a laptop töltő adapter, laptop kijelző csere és laptop akkumulátor töltés szervizben kulcs szavakra irányul.

honlaptartalom optimalizálás - tartalommarketingA honlaptartalom optimalizálása

Az Első Hely blog terjedelmes bejegyzésben foglalkozik a honlapoptimalizálás általános és speciális eljárásaival, valamint azzal, hogy a minőségi tartalmak előállítása és publikálása, illetve a professzionális tartalomoptimalizálás akár önmagában is elegendő lehet a kulcsszavas TOP pozíciók megszerzésére, linképtésre csak akkor van szükség, ha a pozíciójavítás során megcélzott kulcsszavakra nézve nagy a konkurens weboldalak száma, és ezek az adott témát szintén adekvát módon jelenítik meg nem is annyira az olvasó, semmint a keresőalgoritmusok számára. Ha több honlapnak közel azonos a relevanciaértéke a kulcsszavakkal jelölt témában, ha a honlapoptimalizációs munkát hasonló kvalitású SEO-szakemberek végezték, akkor az a weblap fog a Google első oldalára kerülni, amely mögött erősebb és relevánsabb hivatkozási háttér áll és fejt ki támogató hatást.

Ugyancsak szóba került a felépítendő linkprofil és a megbízói honlap közti tartalmi összefüggések fontossága, illetve az, hogy a profil hivatkozásai számára megfelelő kontextust kell kialakítani, így a tartalommarketing mint a keresőmarketing speciális ágazata szerepel ebben a munkában:

Tartalmi alapú keresőmarketing

A releváns hivatkozói-támogatói webháttér felépítése nem valósítható meg egyszerű linkelhelyezéssel (valaha ennyi volt a feladata), hanem külső tartalmi összefüggések kialakítására, hiteles kontextus építésére van szükség. Ez pedig már olyan szakterület, amelyben a keresőmarketing és a tartalommarketing eljárások kölcsönösen kiegészítik egymást. Tartalmi háttér nélkül nincs linkerő, szövegösszefüggések nélkül nincs kulcsszavas relevancia. Csakis  az értékes tartalmak publikálása szolgálhat megfelelő bázisul a külső linkek elhelyezése számára. És csakis a megfelelő tartalmi összefüggésekre alapozódhat a hivatkozások megbízhatósága. Eközben nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy a támogatni kívánt weboldal optimalizált tartalmának és a külső linkek beágyazására szolgáló külső webhelyek tartalmának nemcsak kulcsönös szövegösszefüggéseket kell mutatnia,  hanem mind a céloldallal, mind egymással szerves egységet kell alkotnia. Nem külön van a website és külön a webkörnyezet: a kettő együtt lehet csak eredményes. Ezt az egységet megvalósítani pedig már valódi SEO-szaktudás szükségeltetik.

Forrás: Google-Seo: honlap optimalizálás és tartalommarketing Continue reading “Honlap optimalizálás és tartalommarketing”

A laptop-projekt első tapasztalatai

A linképítő SEO-blog alább ismertetett cikke a szövegmarketing alapú linképítés lehetőségeit taglalja. Az írás alapfeltevése az, hogy a kifinomult googlealgoritmusok elvárásainak való megfelelés miatt a korábbi linképítő eljárások nem alkalmazhatók, ha nem olyan kreatív megoldásokra van szükség, amelyek értékes holnaptartalommal operálnak, a szöveges hivatkozásokat megfelelő kontextusba helyezik és ezzel érik el, hogy a céloldalra mutató linkek magas relevancia mutassanak.

Ugyanebben a blogban egy állandó weboldal a laptop-marketing területével foglalkozik egy budapesti számítástechnikai szerviz honlapját ismertetve és támogatva. A hordozható számítógépek témakörét érintő kulcsszavak megfelelő szerepeltetése a szövegekben messzemenően hozzájárul ahhoz, hogy a támogatott szervizoldal jól szerepeljen az organikus google-találatok között olyan keresőkifejezésekkel, mint: Laptop kijelző csere, akkumulátor töltő adapter, tablet érintőképernyő, vagy laptop szervíz budapest.

Az ilyen szöveg- és tartalom alapú linképítés már inkább a tartalommarketing területére csúszik át, lévén a tartalmi összefüggések megteremtése képezi a keresőoptimalizálás alapját. Ha például a google első hely kulcsszóval szeretnénk top helyezést elérni a keresőtalálatok között

– akkor a blogpost szerzőjének nehezen vitatható véleménye szerint az a helyzet áll elő hogy:

olyan tartalmat kell létrehozunk, amely erre a kulcsszóra nézve megfelelő mértékben releváns, ám ez még nem elegendő, mert hasonló igénnyel kell megalkottuk azokat a webtartalmakat is, amelyek külső honlapokon kerülnek elhelyezésre és szöveges link formájában hivatkoznak a célzott oldalra.

A siker, vagyis annak érdekében, hogy a támogatott honlap ne csak a saját tartalmi kvalitásait okán, haem a külső támogatásnak is köszönhetően szerepeljen jól az élmezőnyben a találati rangsorban,

mindezeket a tartalmakat megfelelő honlapoptimalizálás alá kell vonni, azaz érvényesíteni kell rajtuk mindazokat a keresőmarketing szempontokat, amelyek alapján az algoritmusok a kiválasztott kulcsszóra nézve mérvadónak, értékesnek, tartalmasnak, azaz relevánsak minősítenek valamely webtartalmat.

Forrás: szemantikus seo linképítés: Tartalommarketing: Google első hely

Laptop modernizálás a szervizben

A fenti cím alatt az ajánlott blog már említett másik írása foglalkozik egy budapesti szerviz szolgáltatásaival. Ezek a szolgáltatások egy olyan a weboldalon szerepelnek, amely több funkciót tölt be. Egyrészt céges bemutatkozó honlap, amely céginfókat közül és a fontosabb cégadatokat ismerteti, bemutatja a vállalkozás profilját, másrészt webáruházként szolgál és több ezer laptop alkatrészt kínál online megrendelés utján beszerezhetővé, harmadrészt pedig a már említett szervíz szolgáltatásokat kínálja – ezek egy budai és egy pesti javítóműhelyben kerülnek teljesítésre. A hordozható személyi számítógépek felújításáról a cikk a következőket jegyzi meg, felsorolva a modernizálható egységeket. Continue reading “Laptop: Tartalommarketing és linképítés”

A Pingvin 4.0 indulásával egyelőre nem történtek nagyobb átrendeződések a Google találati oldalakon (SERP), ennek okait találgatják a SEO-szakemberek. Legvalószínűbbnek látszik, hogy a futtatás új feltérképezést, és az algoritmus a teljes webről gyűjtve vadonatúj adatbázist képez, és majd ennek alapján értékel. Hetek, de inkább hónapok telhetnek el az érdemi változások megmutatkozásáig. Mindez számunkra – Arvisura Keresőmarketing Team – azt jelenti, hogy az általunk alkalmazott Arvisura-linképítés megfelelő válasz a mesterséges intelligencia megjelenésére.

Két alapelvünk:

  1. Ismerd meg a SEO szakmai alapjait, tudj meg minden a Google működéséről
  2. Munka során ezt a tudást tedd zárójelbe és dolgozz úgy, ahogy kreativitásod diktálja

Optimalizációs módszerünk  sajátosságai:

  • a mások által alkalmazott bizonyos rutin-eljárások tudatos kerülése (ezeket már hosszabb ideje szankcionálja a Google, úgy mint: ipari linképítés, tömeges regisztrálás katalógusokban, körbe-linkelés, egyoldalú linkelés, spam-oldalak, kamu-oldalak, spam-blogok, spam-kommentek alkalmazása, duplikát oldalakkal és hasonló URL-címekkel való trükközés, egyforma linkszövegek és anchor textek alkalmazása, másolt – copy-paste – tartalmak betűzése, linkfarmok építése…
  • a szükséges eljárások mechanikus végrehajtása helyett ezek kreatív alkalmazása
  • időről időre saját megoldások kidolgozása és alkalmazása
  • hosszú távban való komplex gondolkodás: körültekintő, sokoldalú optimalizálás; gyors és látványos sikerek elérése helyett tartós eredményekre való törekvés, stratégia és taktika kidolgozása és alkalmazása
  • saját oldalak használata a linképítéshez, idegen webhelyek, katalógusok tudatos kerülése, webrendszer-építés
  • a webtámogatás komplex rendszerben történő megvalósítása: nagyobb munkáink során soha nem sok különálló oldal sok különálló linkjével operálunk, hanem a munkába bevont oldalakat rendszerbe állítjuk és ezen a szinten építünk struktúrát.
  • Olyan blogokat írunk, amelyek ezres olvasóközönséget vonzanak, ugyanakkor szakmaiak
  • A Google-lista élmezőnyébe viszünk néhány keresett szolgáltatást vagy gyakran keresett fogalmat leíró oldaladat, mint például: levél és boríték címzésműanyag lambéria felrakásatömeges sms küldés
  • Folyamatosan növeljük weboldalaink internetes reputációját, a domainok autoritását
  • Feltornázunk a Google-találatok élére egy-két blogodat és statikus oldaladat olyan kulcsszvakkal, mint keresőmarketing, weboldal optimalizálás, seo, linképítés, honlapoptimalizálás, google optimalizálás, google első helyre kerülés…. – ezek folyamatos érdeklődésre tartanak számot és megrendelőket vezetnek hozzánk az organikus forgalom megnövekedése révén
  • Alkalmazzuk a linkmarketing és közösségi marketing eljárásait
  • Ha eleget dolgoztunk, hátradőlünk és várjuk a sült galambot. Jönni fog!

Tartalommarketing blog

tartalommarketing stratégia
SEO – online marketing stratégia

A SEO részeként értelmezett tartalommarketing tevékenységek egyik stratégiai jelentőségű formája a PR-cikk elhelyezés, no meg a kreatív írás, blogolás. Az optimalizált szövegtartalom közreadásával hatékonyan támogatható a kulcsszavas linkkel hivatkozott céloldal. Az ilyen posztoló helyeket joggal nevethetjük marketingblogoknak. Fontos, hogy az online tartalom a szemantikus keresés során jó besorolást kapjon. Kettőt is bemutatunk ezekből.

Gumicsónak eladás, télikertek

sms, gumicsónak, télikert
Marketing blog: sms, gumicsónak, télikert, drón

Széles profilú marketingblog indult a Bloghu rendszerében Adok-veszek: SMS, gumicsónak, drón, télikert címmel, amely lényegében meg is nevezi a webhely főbb témáit. SMS-marketing, motorcsónak adás-vétel, télikert-szolgáltatás, tanácsok drónvásárláshoz. Ám a PR-cikk író szerző más témákkal is foglalkozik a legfrissebb télikert-építős posztok mellett az egyik bejegyzés egy ungvári cukrász sikeréről számol be:

A napokban a Mária Terézia egész alakos köztéri szobránál tartott ünnepi rendezvényen a magyar királynőről elnevezett kitüntetés alapítója, Alen Panov ungvári üzletember és diplomata mondott beszédet, aki kiemelte, hogy az uralkodónő nagyon sokat tett azért, hogy Ungvár európai arculatú és szellemiségű város legyen. Nagy jelentőségű, hogy a Mária Terézia emlékének szentelt rendezvényen jelen van a Habsburg hercegi pár, akik később átadták az érdemrendet.

Tartalmas PR-cikkeket helyezett el a szerző a télikertekről szólva. Itt egészen speciális szakmai kérdések is felmerültek, mint pl. az esővíz elvezetése a télikertben.

Az esővizet kétféleképpen vezethetjük el a télikertből, a beépített terasz tetejéről: egyesített vagy szétválasztott rendszerben. Az egyesített rendszerben együtt vezetjük el a szennyvizet és az esővizet, míg a szétválasztott rendszerben a szennyvíztől elkülönítve juttatjuk az esővizet a legközelebbi befogadóba, pl. patakba, folyóba. Az udvar az alapvezetékbe torkolló lefolyócsövön át vízteleníthető. Az autómosó helyek lefolyóiba benzinleválasztó van beépítve.

Vállalkozását bemutatva a blogger ezt írja: “A blogban olyan posztokat gyűjtök össze, melyek eladásról, vásárlásról és szolgáltatásról szólnak. Különös figyelmet fordítok a következő témákra: télikert, tömeges SMS küldés, gumicsónak, drón.”

  • Forrás: Adokveszek: SMS, gumicsónak, drón, télikert

SMS-marketing, Tömeges SMS-küldés

tömeges sms-marketing
Az új marketingblog első bejegyzéséből arról értesülhetünk, hogy botrányos mobil-lehallgatások történtek az Arvisura világcégnél – mégpedig tömeges mértékben. Mindez egy óvatlanul elküldött SMS révén lepleződött le a nyomozóhatóság előtt. A cikkíró egy beépített ügynökre gyanakszik, éppen ezért egy ugyancsak beépített teraszon készített szakmai interjú okán járja körbe a témát:

A mobiltelefont az összeesküvéselméletek hívei zsebben hordott poloskának tekintik, amely kikapcsolva, kiszedett aksival is továbbítja a rólunk szóló információkat, közvetíti beszélgetéseinket jobb esetben a titkosszolgálathoz, rosszabb esetben a háttérhatalom központjába. A hozzáértő műszaki szakemberek a fejüket fogják a sztentori hangon zengő nevetéstől, azonban tényszerű állítás, hogy a GSM mobilhálózatok tényleg elárulnak bizonyos titkosítatlan többletinformációt a felhasználó földrajzi pozíciójáról.

Forrás: Tömeges mobil-lehallgatások az Arvisuránál

A Google-helyezések javítását célzó tartalommarketing egy formája a PR cikkírás, blogolás. Két új marketing blog témája aktuálisan: tömeges sms küldés mobiltelefonra, télikert gyártás és építés, terasz beépítés, ukrán gumicsónak eladás online

Bármiben jó elsőnek lenni, az első helyezettre irányul a legtöbb figyelem, megbecsülés. Különösen így van ez a Google találati listái esetében. Szinte mindenki rákattint az első pozícióban látható linkre és ha szolgáltatást vagy terméket keres, nagy valószínűséggel erről az oldalról választja. Érhetően kialakult a helyezésekben rejlő marketinglehetőség kiaknázása, így ma már nemcsak presztízs kérdése a TOP helyezés, hanem elemi üzleti érdek.

első hely - tömeges sms marketing
Google első helyre kerülés ezzel a kulcsszóval: SMS-marketing

Így aztán a keresőmarketing mint online iparág jelentősége felértékelődött. Gondoljunk csak bele, miért. Vegyünk egy konkrét példát. Egy vállalkozás különböző online szolgáltatásokat nyújt, többek között a mobiltelefónia területén. Ezek egyike egy olyan fejlesztésre alapul, amelynek segítségével tömeges számban küldhetők sms-üzenetek valamely célcsoport mobilkészülékeire. Az ilyen szövegüzeneteket tömeges sms-nek nevezik és azonnali továbbításukhoz speciális programokra és szerverháttérre van szükség. Ennek a cégnek elemi érdeke, hogy monjuk az SMS-kampány vagy SMS-marketing kulcsszóval az organikus Google-helyezések élmezőnyében, lehetőleg az első helyen szerepeljen.

Hogy miben áll maga a szolgáltatás, arról számos honlapon kaphatunk tájékoztatást, például:

Online SMS-küldés: Gateway

Amennyiben a marketingüzenetek feladója nem tucatnyi, hanem tízezres, százezres vagy milliós nagyságrendben tervezi elérni a címlistáján szereplőket, akkor nyilván nem egy mobiltelefonról fogja irányítani a kampányt. Sok ezres cím kezeléséhez az adatbázisban és az sms-üzeneteknek a mobilhálózatok felé történő azonnali továbbításához a speciális célra kifejlesztett program és rendszer szükséges, amely mobiltelefon nélkül, online felületről, saját PC-re telepített kliensszoftver segítségével szolgál a kampány lebonyolítására. Ez az úgynevezett Gateway SMS program, amely erős szerverháttérrel biztosítja a kézbesítések nyomon követését, az ügyféloldali visszajelzések és értékesítési interakciók nyilvántartását és a statisztikai dokumentációk kezelését. A magyar online marketing szférában számos szolgáltató használ ilyen rendszert és kínál tömeges sms küldést ingyen próbalehetőséggel.

Forrás: Online SMS küldés tömeges számban – első hely “SMS-marketing” kulcsszóval

Itt áruljuk el, hogy a hivatkozott honlap egyelőre ugyan nem szerepel az adott keresőkérdéssel a top10 helyezett között, ám az a szolgáltatói weboldal, amelyet az adott SEO-projektum támogat, nos az valóban a Google első helyén található az sms marketing keywords begépeleésével indított internetes keresések során, éppen ezért organikus forgalmat generál és ügyfelek biztosít a vállalkozás számára. Continue reading “Első helyen az SMS-marketing”

konyvtarA fenti kérdésre igennel felel blogjában Balla D. Károly piréz blogger. Igaz, bejegyzése az alcím szerint Öncáfoló digitális jegyzet három befejezéssel – így ellent is mond saját állításainak, idézve például regényéből, amelyben egy könyv kikölcsönzésének szükségességét emeli ki.

Érdekessége az eszmefuttatásnak a többidejűség: a könyvélmény 30 éves, az internet és irodalom összefüggéséről 15 éve értekezett, a könyvtár funkcióvesztéséről jelenidejűleg ír.

Szerinte a könyvek egyedi készítésű, ritka műtárgyakká, a könyvtárak pedig múzeummá fognak válni, ahol ezeket a műtárgyakat megtekinthetjük.

Gondolatmenetéhez értékes hozzászólások születtek a Facebookon.

Gerevich Andras  Én könyvtárba járok írni, dolgozni, mint rengeteg diák, tanár, iró, kutató, stb, és a könyvtárak nagy része elég dugig van, mert jobban tud az ember koncentrálni, mint otthon, ahol még mosogatni is kell meg port törölni. Különben nyugaton stagnál és esik vissza a digitális könyveladás és a papir alapú könyv jön vissza, eddig bezárták a könyvesboltokat, most újranyitják őket. Nincs kevesebb színház azóta, hogy megjelent a mozi és a tévé, sőt, egyre többen járnak színházba.

Kulcsár István Majd ha több évszázadra visszamenőleg minden nyomdában előállított terméket digitalizálnak és felteszik a világhálóra, akkor talán be lehet zárni a könyvtárakat. De addig?

Continue reading “Elavult intézmény-e a könyvtár?”

regionalis irodalom: kárpátalja magyar irodalmaA www.kárpátalja. net portálon olvasható összeállítás – a domain névnek megfelelően – a kárpátaljai magyar irodalom hagyományaival, illetve azok hiányával foglalkozik. A kérdést elméleti szinten is körbejárja: vajon léteznek-e regionális irodalmak, avagy a magyar literatúra egyetemes. A felvetésben még bonyolódik ez a nehezen eldönthető kérdés azzal, hogy ha erdélyi, felvidéki irodalom létezik is és megfelelő ismertetőjegyek alapján megkülönböztethető az anyagországitól, ebből még nem következik, hogy a kárpátaljai magyar irodalom is körülhatárolható lenne mint önálló kulturális entitás. Ugyanis – írja a szerző – ennek a regionális irodalom a hiányait sokkal könnyebb felsorolni, mint az összmagyar kultúrában is jelentősnek mondható eredményeit.

A portálon egyébként számos tudnivaló olvasható Kárpátalja múltjáról és jelenéről, illetve az itt élő magyarságról. A szerző sokszor szubjektív benyomásait is megfogalmazza, ezek is érdekesek, de ennél fontosabb a honlapon megtalálható tényanyag, az adatok, információk. Érdemes megemlíteni, hogy a weboldalt a fontosabb vonatkozó kulcsszavas keresésekkel a Google első oldalán találhatjuk meg, így bizonyára olvasottsága is magas, köszönhetően az organikus forgalomnak

De vissza az irodalomhoz. Az összeállítás egyik fő szövegrésze a következőket állapítja meg:

A kárpátaljai magyar irodalomnak

  • nem voltak és nincsenek átütő, kiugró, összmagyar mércével is mérhető tehetségei (ha egy-két alkotót időnként mégis számon tartanak egyik vagy másik magyarországi irodalmi kánonban, abban több a „magunkhoz emelés” gesztusa, mint a minőségbeli egyenértékűség elismerése);
  • szerencsésebb régióktól eltérően évtizedeken keresztül – a II. világháborút követően több mint negyven évig – ennek a regionális írásbeliségnek nem voltak fórumai, műhelyei, iskolái –, ami pedig volt vagy lenni próbált, az vagy a pártos kommunista ideológia szorításában működött vagy a szovjet valóságtól történő elidegenedése miatt azonnal felszámolták;
  • ugyanezekben az évtizedekben nem tarthatott fenn szerves kapcsolatot sem a magyarországi, sem más határon túli irodalmakkal, még kevésbé hathattak rá a progresszív nyugati kulturális folyamatok, így korrigálhatatlannak aszinkronitás lépett fel;
  • a rendszerváltás utáni friss és valóban előre mutató, magas mércét állító kísérletek az 1990-es években bár sikeresek, de igen rövid idejűek voltak, még a kibontakozás előtt elvetéltek, felszámolódtak, részben a közeg merev ellenállása, részben progressziót képviselő fiatal alkotók elköltözése miatt;
  • a későbbiekben, a 2000-es években indult fiatalok és mecénásaik pedig meg sem kísérelték a dilettantizmus hátraszorítását, gyakorlatilag diadalra vitték és irodalomként próbálják interpretálni az önképzőköri nívót;
  • nem alakult ki az irányzatok sokfélesége; elkerülték vidékünket az izmusok, korántsem teljes a műfajok és műnemek skálája: alig van kritikai irodalmunk, dráma-, esszéirodalmunk; nincs sem vizuális-, sem hangköltészetünk, soha nem rendeztek még e tájékon irodalmi installációt vagy happeninget; hiányzik az irodalmi humor; soha nem jelent még meg Kárpátalján utópista és sci-fi mű, nem tudni a közelmúltnál messzibb múltba tekintő hiteles történelmi regényről;
  • nem áll rendelkezésünkre sem a kárpátaljai magyar irodalom teljes bibliográfiája, sem egy korszerű, a mai helyzetet valós problémáiban megragadó, hitelek szakmai monográfia (az egyetlen ilyen jellegű összefoglalás már 1990-es megjelenése pillanatában elavultnak volt tekinthető; egy későbbi, 2003-as kísérlet pedig szakmai szempontok helyett az erkölcsi jóvátétel és népnemzeti beállítódású igazságosztás szándékával készült és emiatt súlyos értéktévesztései és hamis beállításai okán vált hiteltelenné);
  • az utolsó használható összefoglaló antológiánk az 1988-ban lezárt kézirat állapotát mutatja és a még óvatoskodó szerkesztés nyomait viseli – az elmúlt negyedszázad műveiből átfogó keresztmetszet nem készült;
  • nem alakultak ki iskolák, igazi szakmai műhelyek; Kovács Vilmost ugyan sokan tekintették-tekintik mesterüknek, de részben a tehetséges költő korai halála, részben zilált élete miatt ezek a mester-tanítvány viszonyok nem mesterségbeli, hanem csakis erkölcsi, magatartásbeli értelemben vehetők figyelembe.

A téma ismerői a megmondhatói annak, a fenti megállapítások mennyire helytállóak, illetve akad-e köztük olyan, amely felett már eljárt az idő. Még az is előfordulhat, hogy maga a szemlélet az, amely idejét múlta és az irodalmak regionalitása, a lokális értékek és eredmények felől közelítve egy ilyen hiánylistának nincs sok értelme.

Egyszerű analógiával élve: valószínűleg mindenki egyetért azzal, hogy az Aerosmith zenekar legrosszabb száma is jobb, mint a Tankcsapda legremekebb opusza. És mi mégis a mi kis vacak bandánkat jobban szeretjük, mint a világsztár zenekart. Hát valahogy így van ez az irodalomban is: egy kárpátaljai magyar olvasónak a sült dilettáns P. Lórincz Gabriella klapanciái kedvesebbek, mint Tóth Krisztina vagy Szabó T. Anna remekei, Lengyel János süvöltően rossz prózamondatait szívesebben olvassa, mint Nádas Péterét, a Dupka György által kiadott szir-szar könyveket szívesebben veszi kezébe, mint a Magvetőét. És ez alighanem így van jól. Kicsit satnya, kicsit savanyú – de a mienk, avagy a kárpátaljai magyar irodalomnak a bűze is kedvesebb, mint veretesebb irodalmak illata. Continue reading “Regionális magyar irodalmak – Kárpátalja”

honlaptartalomoptimalizalas-seoA minőségi webtartalmak közreadása révén megvalósuló keresőmarketing tevékenység akkor sikeres, ha optimalizált tartalmakkal operál. Mi több, nem általános, hanem speciális tartalomoptimalizálásra van szükség, mivel a processzus egésze a kulcsszavakra, illetve a kulcsszavas helyezések javítására irányul. Egy rendszeresen új bejegyzésekkel jelentkező szakmai blog SEO-specialistája így értekezik erről a komplex kérdésről (a hosszú cikk tartalmának egy részletét adjuk közre, az alatta található hivatkozásra kattintva az olvasó az eredeti megjelenés helyére navigálhat):

A honlaptartalmon végzett kulcsszavas keresőoptimalizálás folyamata bonyolult, de a lényeg megragadható akár egy mondatban is:

el kell érnünk, hogy a választott kulcsszavak a honlapon megfelelő számban és megfelelő változatosságban szerepeljenek ahhoz, hogy a webhely egésze ezekre a kifejezésekre nézve a lehető legnagyobb relevanciát mutassa.

A Google keresőalgoritmusai nem azt és nem úgy értik a relevancián, mint mi a hétköznapi életben. Egy elmesélt történet szólhat a szerencséről (releváns lehet erre a fogalomra nézve) akkor is, ha a szerencse szó egyszer sem szerepel benne. Nem így a honlapoknál.

A webtartalmak kulcsszavas relevanciája akkor valósítható meg a legkönnyebben, ha a kulcsszavakat minél több előfordulási módozatban és változatban szerepeltetjük – de eközben óvakodunk a túlhalmozástól és a túl sok ismétléstől is.

A kulcsszavas weboptimum akkor valósul meg, ha választott kulcsszavak kiemelt fontossága megmutatkozik mind a névben, mind a leírásban, továbbá kulcsszavas címekre, alcímekre van szükség, ez szintén hozzájárul ahhoz, hogy e kifejezésekre nézve a honlaptartalom releváns legyen. Ugyanígy legyenek kulcsszavasak a kiemelések (félkövér, dőlt, aláhúzott, kapitális), tartalmazzanak keresőkifejezéseket a felsorolások, táblázatok, oldalsávok, láblécek, képszövegek, menüpontok… – mind-mind lehetőséget ad arra, hogy egy-egy kulcsszó minél több különböző szerepben előfordulhasson a webfelületen.

Így alakítva a tartalmat azonban manipuláljuk a keywordshasználatot. A Google viszont semmi mást nem büntet olyan szigorúan, mint a kulcszavak manipulatív alkalmazását. A szankciók elkerülése végett megfelelően gazdag kontextusra van szükség, eközben a kulcsszavas előfordulások sűrűsége nem lehet kirívóan magas, hanem a természetes fogalmazású szövegekhez kell hasonlatosnak lennie.

Ha minden kulcsszó csak a fent felsorolt helyeken szerepel, akkor is terjedelmes szövegkorpuszra van szükség ahhoz, hogy a választott keresőszavak ne tengjenek túl.

Azonnal felkelti a manipuláció gyanúját az is, ha ugyanaz a kifejezés mindenütt ugyanúgy szerepel. Világos, hogy ha a honlap neve mondjuk Tömeges SMS küldés, akkor sem a H1, sem a H2 címsor már nem lehet pontosan ugyanez a kifejezés. Ha egy képfájl neve sms-marketing.jpg, akkor se a felirata, se az alt, se a title szövege ne legyen betűhíven szerint ugyanez – ez ugyanis redundáns elemek létrejöttét eredményezi.

A kulcsszavak tehát ne csak más-más alakban, hanem más-más szövegkörnyezetben szerepeljenek a különböző szöveghelyzetekben.

A kulcsszavas előfordulásokat összefüggéseikben kell látni és kezelni, hiszen a webszöveg egészében nemcsak az a cél, hogy a kulcsszavak sokszor és sokféleképpen szerepeljenek benne, hanem a kulcsszavas relevanciát azzal növelhetjük, ha az általuk jelölt fogalmakat minél több tartalmi összefüggésben mutatjuk be.

A bejegyzés végül egy éles problémafelvetéssel zárul, ajánljuk az érdeklődők szíves figyelmébe:

Forrás: Általános és speciális tartalomoptimalizálás – Honlap optimalizálás. Google első 10

A honlaptartalom kulcsszavas kereső-optimalizálása

arra irányul, hogy a webhely egésze a keresőkifejezésekre nézve a lehető legnagyobb tartalmi relevanciát mutassa. A SEO szakértő ennek megfelelően végzi a honlapoptimalizálás feladatát. Honlaptartalom

ingyen-sms
SMS küldés laptopról mobilra

A szolgáltatás, amelyről alább szó esik, nem ingyenes. És nem is egyszerűen egy smsküldő program vagy mobiltelefonos applikáció, hanem egy speciálisan fejlesztett konstrukció, amely szövegüzenetek tömeges továbbítására szolgál. Nem ingyen – de ingyenesen kipróbálható az online felület használatával. Megrendelés előtt célszerű nemcsak a próbaverziót tesztelni, hanem a piaci árakról érdeklődni is hasznos.

Tömeges SMS küldés ingyen?

A mobilmarketing szolgáltatás fizetőképes nagy- és középvállalatoknak kínál professzionális marketingszolgáltatást, éppen ezért nem ingyenes. A vállalkozás célközönségét multi cégek, üzlethálózatok, áruházláncok, nagy ügyfélkörrel rendelkező országos intézmények és tíz- vagy százezres tagsággal rendelkező szervezeti egységek képezik, mivel tapasztalataink alapján ebben a szektorban merül fel leggyakrabban a szöveges üzenetek tömeges küldésének igénye mobil- és okostelefonokra – ezek nem feltétlenül reklámcélúak, lehetnek tájékoztató jellegűek is.

A szolgáltatás igénybe vevői előzetesen ingyenes tanfolyamon vehetnek részt a kampánytervezés témakörében. Az oktatás során megtudhatják, hogy az SMS-kampányban a potenciális vásárlóknak tömegesen küldött SMS SZÖVEGE legyen tömör, célratörő, ugyanakkor személyes. Nem árt, ha előtte marketingszakemberrel vagy pr menedzserrel konzultálunk.

Egy átlagos üzenetkampány célközönsége naponta 50-70 alkalommal olvassa el az érkezett sms tartalmát. A magyar nyelvű online területen egyes cégek megbízhatatlan, de olcsó külföldi mobilhálózatokra alapozzák sms-szolgáltatásukat. Mielőtt tömeges SMS kampányunkhoz a legmegfelelőbb vállalkozást kiválasztja, tájékozódjon: érdemes mérlegelni a szempontokat különösen akkor, ha nem szakmánk a mobiltelefonos marketing, hanem egy akku töltő adaptereket árusító laptopszervizben dolgozunk.

Előfordulhat, hogy sok vállalati menedzsment még nem próbálkozott sms-kampány indításával. Pedig tudvalevőleg a tömeges SMS-küldés a telefonos marketing eljárások közül a leghatékonyabb. A Dell Gateway típusú program mögött álló szerverháttér titkosított VPN kapcsolaton keresztül biztosítja az online API kommunikációt. A szolgáltatáshoz könnyen kezelhető webfelület tartozik, amelyen kiegészítő információk és dokumentumok is elérhetőek, így statisztikák, számlák, az általános felhasználói szerződés és a technológiai leírás. Az eljárásnak káros mellékhatásai nincsenek.

Tömeges SMS küldés: címlista alapján szöveges üzenetek csoportos kézbesítése ügyfélkör számára, mobilkészülékre online felületről. SMS-kampány – mobilmarketing

Google-forrás: Tömeges SMS-küldés | online laptop akku töltő, első hely Continue reading “SMS-küldés ingyen?”

Top