A fenti kérdésre igennel felel blogjában Balla D. Károly piréz blogger. Igaz, bejegyzése az alcím szerint Öncáfoló digitális jegyzet három befejezéssel – így ellent is mond saját állításainak, idézve például regényéből, amelyben egy könyv kikölcsönzésének szükségességét emeli ki.
Érdekessége az eszmefuttatásnak a többidejűség: a könyvélmény 30 éves, az internet és irodalom összefüggéséről 15 éve értekezett, a könyvtár funkcióvesztéséről jelenidejűleg ír.
Szerinte a könyvek egyedi készítésű, ritka műtárgyakká, a könyvtárak pedig múzeummá fognak válni, ahol ezeket a műtárgyakat megtekinthetjük.
Gondolatmenetéhez értékes hozzászólások születtek a Facebookon.
Gerevich Andras Én könyvtárba járok írni, dolgozni, mint rengeteg diák, tanár, iró, kutató, stb, és a könyvtárak nagy része elég dugig van, mert jobban tud az ember koncentrálni, mint otthon, ahol még mosogatni is kell meg port törölni. Különben nyugaton stagnál és esik vissza a digitális könyveladás és a papir alapú könyv jön vissza, eddig bezárták a könyvesboltokat, most újranyitják őket. Nincs kevesebb színház azóta, hogy megjelent a mozi és a tévé, sőt, egyre többen járnak színházba.
Kulcsár István Majd ha több évszázadra visszamenőleg minden nyomdában előállított terméket digitalizálnak és felteszik a világhálóra, akkor talán be lehet zárni a könyvtárakat. De addig?
T. B. K. Katasztrófális pénzügyi helyzetem és helyhiány miatt többezer könyvet kisebb-nagyobb adagokban eladnék. SOKEZER NAGYSZERŰ KÖNYV! MAGÁNSZEMÉLY GYŰJTŐKNEK!! MEGOSZTANI ÉR! Hatodk éve le vagyok százalékolva, a lakásomat sem tudom fenntartani. Az egész életemben gyűjtögetett, rendezett, főleg igényes szépirodalmi könyveket tartalmazó könyvtáram egy részétől, 4-5 ezer könyvtől (és sokszáz bakelit hanglemeztől) kisebb-nagyobb adagokban meg szeretnék válni. Főleg az alapvető klasszikusokból: Jókai, Mikszáth, Gárdonyi, Móricz, Móra, Kosztolányi, Déry, Kodolányi, Németh László, Illyés, Passuth, Moldova, Balzac, Hugo, Stendhal, Flaubert, Zola, Dumas, Bronte stb. (hosszan sorolhatnám) duplumaim is vannak, sok a gyerekkönyv, a sci-fi és a történelmi könyv is. Érdeklődni lehet fb-üzenetben vagy a 06-1…… budapesti telefonszámon vagy a 70/5……… (Helyszín: 1211 Bp., a Boráros tértől HÉV-vel 9, majd gyalog 4 perc. Kőbánya, Kispest, Pesterzsébet, Pestszentlőrinc felől 35-ös, 36-os, 148-as, 151-es buszok. Stb.) Minden segítséget, megosztást köszönök.
Vavyan Fable Szeretnék regényhős lenni: az író derekasan elrendezné tornyosuló gondjaimat, s végül elvonulhatnék a jól megérdemelt nyugalomba.
Thomas Mann Úgy vélem, Isten nem azért teremtett bennünket, nem azért adta nekünk az életet, hogy lemondjunk róla, és engedjük teljesen föloldódni egy másik életben, legyen bár az a legdrágább és legmagasztosabb. Éljük a magunk életét – nem önző módon, és nem úgy, hogy másokat csak ahhoz való eszköznek tekintünk, de nem is önzetlenül, hanem önállóan és saját meggondolásunkból eredően, a mások és magunk iránti kötelességeink okos egyeztetésével.
KÖNYVÁRUS EMBER A tegnapi istentiszteleten (Csepel-Központi református templom) láthatóan nagyon rossz egészségi állapotban jelentem meg, időben. A kereszteléseket a lelkész és az első presbiter tartotta meg. Utána egy teológus-hallgató (vagy egy fiatal lelkész?) hirdette az Igét. Szerintem nagyon gyengén, de ez az én magánügyem. 28 éve járok oda. Mivel sápadtan, tele testi és lelki sérülésekkel mentem, a sok éve ott szolgáló, vallási könyveket áruló könyvárus Hölgy (EMBER, a nevét nem tudom, Úrvacsorát nem szokott venni) mellém ült, ásványvízzel kínált. Igyekszem pontosan fogalmazni. Írta B. K. T. 58 éves rokkantsági ellátásban részesülő EMBER. Azt pedig sajnálom, hogy számtalan volt Barátom LETÖRÖLT a fészről. Az előző bejegyzéseimet is ÉR ELOLVASNI! Nagyon hosszú szünetet tartott a fiatalember, hogy név szerint imádkozzunk a szeretteinkért. Círmivel, V. Mártival, Kincsővel kezdtem és elég gyorsan elmondtam még sok-sok nevet magamban. Úgy tudtam elindulni, hogy Sz. Lajos becsületes, tisztességes munkás-sakkozó barátom igéretéhez híven valahogy felébresztett MÉG. 1958-ban, október 2.-án születtem. Általános iskolás koromban (Budapest, XIII. kerület, Csanádi utca 19. általános iskola, 1973-ban megszűnt) egy házibulin, V. Péter osztálytársam anyjának lakásán, a Budapest, XIII. kerület, Pozsonyi úton (V. Péter később antikváriumi üzletvezető-helyettes lett, az apja akkor, a házibulikor már már nem élt), egy osztálytársam (K. Ilona) megpróbált csókolózni velem. Nem tudtam, hogy kell csókolózni. Utána elvégeztem a gimnáziumot, majd az egyetemet. Több mint 24 évesen csókolóztam először, K. Mária egyetemistával. 1982 szilveszter estéjén, a Budapest, IX. kerület, Ráday utcai 43-45. szám alatti egyetemi kollégiumban. (Akkor a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem Közgazdász című újságjánál újságjánál dolgoztam újságíróként.) Később, 1983 szeptemberében megismerkedtem egy főiskolai hallgatóval, aki 1964-ben született. Akihez a szonettciklusomat írtam, Vele volt először szexuális kapcsolatom, 1983-ban. 25 évesen. Feleségül is vettem 1984-ben. Sajnos az ÉN hibámból 1985-ben elköltözött a szüleim Budapest, XIII. kerületi, Visegrádi utcai lakásából, ahol éltünk. Akkor még főiskolai hallgató volt. 1986 óta nem is találkoztunk. (Telefonon, fészen elvétve beszéltünk.) A válóperünk után közvetlenül (1986. április) még csókolóztunk. Közös gyerekünk nem volt. Később, 1987. december 1.-jén összejöttem a második feleségemmel, aki egyetemi évfolyamtársam volt, de már régebbről is ismertem. Vele volt másodszor szexuális kapcsolatom. De a gyermekei nem tőlem születtek. 16-17 éves korukig felneveltem a gyermekeit. Gyes-en is voltam (gyermekgondozási segély), bölcsődébe, óvodába vittem Őket, oktattam, segítettem, tanulmányi és sakkversenyekre, zeneiskolába, néptáncra stb… mindenhova hordtam a nevelt lányaimat. (Az egyik többszörös korosztályos magyar bajnok és többszörös korosztályos Európa-bajnok sakkozó lett. Mindkét nevelt lányom egyetemi diplomás ember.) Utána elváltunk. Azóta mással nem volt befejezett szexuális kapcsolatom, csak két amatőr, kötet nélküli költőnővel pettingeltem az elmúlt években. Az egyikkel (A..-val, most 52 éves, 176 centiméter magas) egyszer az én lakásomban, a másikkal (É.-.val, most 63 éves, 162 centiméter. “magas”) kb. hatvanszor, túlnyomórészt az Ő lakásában. Nem egyszerre… Nem vagyok impotens most sem. (Jobb híján maszturbálok.) Sajnos mindkét amatőr költőnő rútul becsapott, magamra hagyott. Több mint negyed éve egyiket sem láttam. Nem éltünk együtt. Közel 10 éve egyedül élek. Az egyik nevelt lányommal ismeretséget tartok, többnyire havonta találkozunk. A másik nevelt lányommal a templomi esküvőjén találkoztam utoljára több mint 9 hónapja.
Jacques Derrida Kétségbevonhatatlan elkerülhetetlenséggel minden arra látszik utalni, hogy az írás fogalma – mivel többé nem jelöli az általában vett nyelv valamely partikuláris, származékos, kiegészítő formáját (értsünk bár kommunikációt, kapcsolatot, kifejezést, jelölést, netán jelentés vagy gondolat létesítését vagy más egyebet a nyelven), és mivel többé nem jelöli egy főjelölő külső felszínét, elillanó hasonmását, a jelölő jelölőjét – kezdi szétfeszíteni a nyelv határait. Az írás a szónak minden értelmében komprehendálja: felfogja, magában foglalja, megérti a nyelvet. Nem arról van szó, hogy az ‘írás’ szó többé nem nevezi meg a jelölő jelölőjét, hanem furcsa mód úgy látszik, hogy a ‘jelölő jelölője’ többé nem esetleges megkettőzést, bukott másodlagosságot definiál. Ellenkezőleg: a ‘jelölő jelölője’ a nyelv mozgását írja le, mégpedig nyilván az eredetében – de máris gyanítható, hogy az olyan eredet, amelynek a szerkezete a ‘jelölő jelölőjeként’ fejezhető ki, elrejti és eltörli önmagát, miközben létrejön. Itt a jelölő mindig már jelöltként működik. A másodlagosság, amiről azt hittük, kizárólag az írásnak tulajdonítható, általában is kiterjed minden jelöltre, azonnal kiterjed rájuk, mihelyt belépnek a játékba. Nincs egyetlen olyan jelölt sem, amely – ha már egyszer belekerült – kivonhatná magát a jelölő hivatkozások ama játékából, amely a nyelvet alkotja. Az írás megjelenése ennek a játéknak a megjelenése: manapság e játék átadja magát önmagának, eltörli azt a határt, amelynek segítségével szabályozhatónak látszott a jelek körforgása, és magával sodorja az összes megnyugtató jelöltet, felszámolja az összes erődítményt, az összes játékon kívüli hadállást, amelyek felügyeltek a nyelv területére.